Mi történik ebben az időszakban a természetben?
Elérkeztünk októberhez. Túl vagyunk a betakarításon, még javában tartanak a szüretek. Már javában tartanak az őszi veteményezések. Az őszi napéjegyenlőség is erre az időszakra esik. Az őszi napéjegyenlőség idején harmonikusan kiegyenlítődik az éjszaka és a nappal hossza. A természetben még ott a nyári hőség emléke, de didergős hajnalokon már megérint minket a téli hideg. Egyszerre van jelen a nyár bősége, a rengeteg gyümölcs, a színpompás természet, az ezer színben ragyogó levelek, ugyanakkor már megjelenik a lombhullás, a hervadás, érződik, hogy a természet hamarosan nyugovóra tér. Megérint minket az elmúlás, a halál szele, amely majd a következő hónap témája. A Mérleg jegyére ez a kiegyenlítődés, az ellentétek közötti harmónia keresése és megteremtése jellemző leginkább. Emellett pedig a mérlegelés, számvetés időszaka is.
Hogyan képeződik le ez az időszak az ember lelkivilágában?
Ahogy a mezőgazdasági munkák befejeződnek, az ember is visszahúzódik a házakba, az ősz és a tél a benti világban tartózkodás időszaka, nemcsak fizikálisan, hanem lelkiekben is. Ahogy esténként a vacsoraasztalnál a családtagok elmondják egymásnak, hogy mi történt velük, elmesélik a jót és rosszat is, egyfajta értékelést készítenek a napról, hogy aztán nyugodtan térhessenek nyugovóra, úgy az évkörben a Mérleg időszaka is egy ilyen számvetésnek az ideje. Az évkör estéjéhez érkeztünk. Ha megnézzük a Mérleg jegy ábrázolásait, mindig megtaláljuk rajta a mérleg eszközt. Vagyis: a Mérleg időszakában mérlegelünk. Mérlegeljük a jót és a rosszat, a sötétséget és a világosságot. Számba vesszük, hogy mi történt velünk eddig az évben. Milyen jó dolgokat hozott az év, mi az ami biztonságot ad, örömet okoz, amit érdemes továbbvinnünk, és mi az, amit el kell engednünk, mert már nem szolgál minket, mi az, amitől kell elbúcsúznunk.
A Mérleg jegyhez kötődő jelképeink és jeles napjaink
Az egyiptomi túlvilághitben a halottak sorsát isteni mérlegelés döntötte el. Anubisz a lélekmérlegelő, lélekvezető isten, a mérleg egyik serpenyőjébe a halott szívét, a másikba pedig az igazságot jelképező madártollat helyezett el, és Ozirisz, a halottak bírája akkor hozott kedvező ítéletet, ha az elhunytnak könnyű volt a szíve, vagyis a két serpenyő egyensúlyban maradt. A kereszténységben Szent Mihály arkangyal a lelkek mérlegelője. A mérleget megtaláljuk az igazság istennőjének Justitiának a kezében is. Szobrát láthatjuk a nagyobb bíróságok folyosóin. Kezében mérleg, szeme bekötve. A kétkarú mérleg és a bekötött szem az elfogulatlan, objektív igazságszolgáltatás jelképe.
Ehhez az időszakhoz köthető legnevezetesebb jeles napunk Szent Mihály nap (szeptember 29.), szintén ehhez a számvetéshez, mérlegeléshez kapcsolódik. Szent Mihály a mennyei seregek vezére. A kereszténységben ő a holtak bírája, a lelkek mérlegelője. Ő teszi mérlegre az emberek jócselekedeteit és gonoszságait. Az Utolsó ítélet ábrázolásokon gyakran jelenik meg egyik kezében kivont karddal, a másikban kétkarú mérleggel. Mihály azonban nemcsak a holtak bírája, hanem a lelkek vezetője, a holtak túlvilági szószólója is. A lélek kísérője, amikor az a túlvilágra költözik. A haldoklókat ő oltalmazza és átvezeti őket a másvilágra. Ezért régen a halottszállító kocsit is „Szent Mihály lovának” hívták, sőt a Göncölszekér egyik régies neve is „Szent Mihály szekere” volt.
Szent Mihály nap a gazdasági év fordulónapja is. Míg Szent György (április 24.) a tavaszpont főangyala, szintén egy gazdasági fordulópont, a kikelet, a jó idő, az állatok kihajtásának ideje, addig Szent Mihálykor az állatokat behajtották a legelőkről, megtörtént a számadás. Mindezt Szent Mihály napi vásárral és vigasságokkal ünnepelték. Az őszi munkálatok utáni lazítás, pihenés időszaka. Ilyenkorra kiforrt az új bor (Borszűrő Szent Mihály). Szent Mihálytól Katalin napig (november 25) tartott az ún. “Kisfarsang”, a lagziba járás időszaka. Erre az időszakra esnek a szüreti mulatságok, felvonulások is. Ezek a vigasságok szintén alkalmat adtak a számadásra, értékelésre. Ilyenkor a kisbíró rendszerint tréfás rigmusokban kiabálta világgá, hogy mi történt a faluban, este jelképesen bűnbakot választottak, rákiabálták a falu minden szennyesét, végül az alkalmi hóhér jelképesen agyoncsapta, így „tisztult meg” a falu közössége az év közben felhalmozódott feszültségektől. Az elszámolás, rendteremtés, a harmónia helyreállítása, az egyensúly teremtés jelenik meg ezekben a népszokásokban is.
Mi jellemzi a Mérleg archetípusát?
Az eddigiek alapján már biztosan kialakult benned egy kép arról, hogy miről is szólhat a Mérleg archetípusa. Nyilván az egyensúlyteremtésről, a harmóniáról, a mérlegelésről, számvetésről, igazságosságról, kiegyenlítésről.
Az évkör eddigi hónapjaiban, a Kostól a Szűzig terjedő archetípusok elsősorban belső hajtóerőikkel és személyes szükségleteikkel voltak elfoglalva, a Mérlegnél fog először megjelenni a külvilág, a másik, a társ, és a másokhoz való alkalmazkodás témája. Tekintsük át gyorsan az eddigi jegyeket egy-egy mondatban. Kos: az én megszületése, megjelenése a világban; Bika: a személyes szükségletek, a testi vágyak kielégítése, az élet örömeinek élvezete; Ikrek: a világ intellektuális megismerése, kíváncsiság, a világ felfedezése, tanulás; Rák: érzelmi életünk mélységeinek feltárása, belső biztonságunk megteremtése, gondoskodás önmagunkról; Oroszlán: kreativitásunk felfedezése, önmegvalósítás, megmutatjuk magunkat a világnak; Szűz: itt már megjelenik az alkalmazkodás, annak felfedezése, hogy a világ határokat szab személyes igényeinknek és az önmegvalósításunknak. A világban vannak feladataink, van felelősségünk, vagyis az egónak vannak határai, amelyhez igazodnia kell. Ez már átvezet a Mérleg témájához.
A Mérleg felfedezi, hogy közösségben él. Megjelenik a másik személy, az „én” mellett megjelenik a „te”, továbbá a közösség, a társadalomban való létezés, a másokkal való együttműködés témája. A Mérleg minderre rendkívül nyitott. Igazságos, harmóniát teremtő, kompromisszumot kereső természet jellemzi. Szereti a társaságot, szeret ismerkedni, udvarias, kifinomult, kerüli a szélsőségeket a vélemény nyilvánításban. Rendelkezik azzal a képességgel, hogy bizonyos távolságból, pártatlanul szemlélje az ellentéteket, és megpróbálja elsimítani, kiegyenlíteni azokat. Nem szereti a konfliktust, ő a legdiplomatikusabb jegy. Mivel a Mérleg a levegő elemhez tartozik, ezért működése inkább az ésszel és az intellektussal függ össze, mint az érzelmekkel. Nagyon jó stratéga és nagyon jó tervező. Harmónia igényéből adódik, hogy nagyon fontos szerepet játszik az életében a szépségre, esztétikumra való törekvés, a művészetek szeretete. Elegancia, és jó ízlés jellemzi. Nagyon fontos számára, hogy az emberek és a dolgok ideális, kiegyensúlyozott viszonyban álljanak egymással. Kulcsmondata: „Találkozom másokkal. Megmérek és kiegyenlítek”. Nagyon fontos számára az ellentétek kiegyenlítése, az általános harmónia. A tökéletesség a teljes kiegyensúlyozottságot jelenti ennek a jegynek.
A Mérleg kapcsolatok nélkül olyan, mint a hal víz nélkül. Kapcsolataiban is megjelenik ez a kiegyenlítődésre törekvés. A „másik felét” keresi. Akivel találkozik, az tükörként jelenik meg számára, személyisége kiegészítőjét keresi a másikban. Legnagyobb motivációja, hogy olyan társat találjon, aki kiegészítő és kiteljesítő hatással van rájuk.
Alapjában véve, a Mérleg szeretne elmenekülni a hétköznapok durva és banális valóságától. Szeretne mindent finoman, diplomatikusan intézni, mivel ez a jegy a kifinomultság, az elegancia és a diplomácia jegye. Mivel állandóan az egyensúlyra és a harmóniára törekszik, senkinek nem akar fájdalmat okozni, és nagyon fontos számára a környezet véleménye, ezért sokszor kerülhet olyan helyzetbe, hogy döntésképtelenné válik, nem tudja letenni a voksát egyik vagy másik oldal mellett. Ez egy fontos tanulási feladata.
Feltűnő tehetsége van a szépséghez, harmóniához, az arányokhoz, az esztétikumhoz.
Annak ellenére, hogy ragaszkodik az eszméihez, az elveihez, mégsem mondhatjuk rá, hogy csökönyös vagy makacs lenne. Számára a világ különböző, gyakran ellentétes álláspontokból és lehetőségekből áll. Egy összerakós játék, amelyekben az egyes részeket a lehető legjobban kell egymáshoz illeszteni. Ahhoz, hogy ezt meg tudja tenni, nem ragaszkodik görcsösen a saját véleményéhez, elképzeléseihez. Vigyáznia kell azonban, hogy ne legyen befolyásolható.
Rosszabb időszakában előjöhet a már említett döntésképtelenség, a hosszas tervezgetés a tettek helyett, a rózsaszín álmok kergetése. Ilyenkor látszatharmóniát teremt, fél az érzelmeitől, elkendőzi a problémákat.
Alapvetően azonban egy nagyon kellemes, kifinomult jegy.
A Mérleg uralkodó bolygója: Vénusz
Vénusszal, a szerelem istennőjével már találkoztunk a Bika jegynél, ugyanis a Bikában is ő uralkodik. Míg azonban a Bikában inkább az ösztönös, érzéki, testi élvezeteket és vágyakat kergető Vénuszt látjuk, addig a Mérleg Vénusz a kielégülést az emberi kapcsolatokban, az esztétikumban, a művészetekben keresi, intellektuálisabb, szellemibb oldalát mutatja meg nekünk.
Ebben a hónapban olyan kreatív kikapcsolódást ajánlok neked, amelynek segítségével ráhangolódhatsz a Mérleg jegyére és Vénusz Istennőre!
Arra biztatlak, hogy alkotás közben vagy utána gondolkozz el a következő Mérleg/Vénusz témákon, hogy meglásd, hogyan érint téged személyesen.
Rajzolj, fess, és figyelj befelé! Jó önismereti utazást és kikapcsolódást kívánok neked.
Ha az elkészült alkotásokat és a tapasztalataidat megosztod velünk, külön megköszönöm. Látogass el a Csupaszín Kreatív Varázspadlás a facebookon oldalra. Csoportos művészetterápiás foglalkozásokra ugyanitt jelentkezhetsz.
A cikkhez felhasznált irodalom: Brigitte Hamann: A tizenkét archetípus; Molnár V. József: Kalendárium; Jankovics Marcell: Jelkép Kalendárium; Margit Dahlke – Ruediger Dahlke: Meditációs kalauz.