CsupaSzín Kreatív Varázspadlás

Kreatív alkotás a Rák hava és a Hold jegyében

 

images7ZPMBAFZ

 

Mit érdemes tudni a Rák jegyről?

 

A Rák időszaka az évkörben a nyár kezdete (kb. június 21-július 21.). Molnár V. József Kalendárium c. kötetében így ír e kora nyári időszakról: „Aki az Ikrek havában szárba szökkent, a Rák territóriumán kalászaformáját, gyümölcsét, rangját, nemzetségét kapja; ilyenkor címerét hozza már a kukorica is, virágját a mák meg a krumpli…Isten terített asztalává lesz a határ, amelyet körbeülhet az élők nagycsaládja….s július 2-a, Sarlós Boldogasszony napja piros betűs ünnepet hoz, napja a régiségben az aratás képletes kezdését adta.”

untitled (23)

A Nap június 21-én éri el legmagasabb állását, majd elhagyja az Ikrek jegyét, és belép a Rákba, a nyári napforduló jegyébe. Különleges alkalom ez. A Nap pályája eddig emelkedett, most a leghosszabb nappal és a legrövidebb éjszaka egybeesik, innentől pedig ismét rövidülnek a napok. A nappalok hosszabbodása megáll és visszafordul. Belső életünkben elkezdődik a behatárolódás, a belsővé tétel. Elindulunk az év második fele irányába.

untitled (22)

A természettel összhangban, az állatövben továbblépve is hasonló folyamatok zajlanak. A külvilágra nyitott, logikus-analitikus gondolkodású, az információkat szivacsként magába szívó Ikrek által összegyűjtött ismereteket és tapasztalatokat most a Rák teszi „bensővé”, feldolgozhatóvá, megemészthetővé. Az Ikrek racionális-logikus gondolkodásával szemben a Rákban az érzelmeké és az intuícióé a főszerep.

A Rák nagyon érzékeny, érzelmes, érzelmileg befolyásolható, sérülékeny jegy. A külvilág ingereit magára veszi. Az összes jegy közül a Ráknak van a legnagyobb hajlama arra, hogy azonosítsa magát a külvilággal. A külvilágban történtek folyamatosan hatnak rá. Ez belső gazdagsághoz, de ugyanakkor túlterheltséghez is vezet. A külvilág történéseivel együtt a Rák hangulata is folyamatosan változik, hiszen mindent magára vesz, amely nagyon megterhelő. A külső benyomások átalakításában nagy szerepet játszik képzelőereje és fantáziája. A Rák számára a külső benyomások bensővé tétele kreatív folyamat, amelyből olyan gondolatok és képek emelkednek ki, amelyek majd az Oroszlán jegyében reális kifejezést igényelnek. Az Oroszlán megvalósító és cselekvő erejére lesz szükség ezen képek és gondolatok külvilágban történő manifesztálódásához.  Éppen ezért, két téma okoz a Ráknál nehézséget:az aktivitás és a cselekvés. Ő az ősi női, passzív, befogadó, anyai princípiumot hordozza magában, aki szeret megmaradni a nyugalomban, befogadásban, odaadásban. Ahhoz, hogy a Rákban lévő teremtő képességek megvalósuljanak, teremtő erejéhez társulnia kell a férfiúi aktív cselekvésnek, amely majd az Oroszlánban fog megjelenni. – Ahogy ezeket a gondolatokat írom, az alábbi selyemképem jutott eszembe:

DSCF4433

A Rák az anyaság, a befogadás, fogantatás jegye is. Nagyon családcentrikus. Együttérző, gondoskodó, alkalmazkodó. Szeret gondoskodni a családjáról, és ő maga is szereti biztonságban tudni magát. Ez a biztonságvágy azonban nem fizikai, anyagi biztonságot jelent mint a Bikánál, sokkal inkább érzelmi biztonságot, lelki védettséget. Nagyon fontosak számára a gyökerei, a család, a hagyományok.

untitled (20)images56746420

Közben ismét eszembe jutott egy selyemképem, amelyre így utólag ránézve azt mondom, tipikus “Rák-kép”: tenger, Hold, Nap, csecsemő… Ma már Németországban díszíti egy magyar kisgyermek szobáját.

 Biztonság  

A Rák alkalmazkodása és sebezhetősége, a valakihez való tartozás, az érzelmi biztonság vágya oda vezet, hogy nehezen fejezi ki dühét. Sérelmeit magában gyűjtögeti. Ha ez túlcsordul és már kezelhetetlenné válik számára, akkor megjelenik a Rák kevésbé pozitív oldala: az érzelmi zsarolás, mások manipulálása, a nyűgösködés, akadékoskodás, hisztizés, mártíromság.

A Rák sebehetősége és passzivitása gyakran oda vezet, hogy nem akar kimenni az életbe és felelősséget vállalni saját cselekedeteiért. Legszívesebben a védelmező anya ölében maradna egy életen át, aki leveszi a válláról az élet terheit. Az a Rák azonban, aki megtanulja a felelősségvállalást önmagáért és az aktív cselekvést, az alkotó inspiráció forrásává válik és ezzel csodálatosan gazdagítja a világot.

 

A Rákhoz tartozó „bolygó”: a Hold

 

symb04imagesK4EG055X

A címben nincs elírás, az asztrológia a Napot és a Holdat is bolygónak tekinti. A Hold nagy szerepet játszik a legtöbb nép mágikus és vallási képzeletében, hiszen keringése hatással van a földi életre is. A földről nézve folyton változtatja alakját. Kapcsolatban van az árapállyal, hatást gyakorol a női szervezet ciklusára, a testnedvekre (pl. nyirokkeringés) és minden nedvességre, pl. az életet adó esőre. Ezért kell a Hold a termékenység és az anyaság szimbóluma. A legtöbb helyen istennőként tisztelték.

imagesSVWLD4B513516429_1499396536753455_1227802854692988187_nuntitled (21)

Ahogyan a tenger vize emelkedik és apad, ahogyan a Hold változik, úgy változnak hangulataink és kedélyállapotunk is. Ez a változékonyság jellemzi a Rák jegyét is. A világító Nappal szemben a Hold visszatükröző égitest, és ebből is származik egy analógia az élet női oldalára vonatkozóan: Míg a Napnak aktív-férfiúi és önfenntartó vonásokat tulajdonítunk hagyományosan, addig a Holdban a támaszra szoruló, puha, passzív, befogadó szimbólumot látjuk a hagyomány szerint. Ugyanakkor természetesen a hagyományos női princípiumnak való megfeleltetés ellenére a Hold nem azonos a nővel. A férfiban és a nőben is jelen van mindkét minőség: a női és férfi egyaránt. A Hold mindkét nem esetében jelképezi érzelmi beállítottságunkat, hangulatainkat, tudattalan, ösztönös érzelmi életünket, érzelmi mintáinkat, amelyeket a mindennapokban megélünk. A Hold a mi „kitekintésünk a világra”. Ettől függ, hogy barátságos és biztonságos helynek érzékeljük-e világunkat, vagy pedig fenyegetőnek, bizonytalannak, instabilnak. Ezek az első minták kisgyermekkorban aktivizálódnak, alapvető forrása a korai anya-gyermek kapcsolat. Ez határozza meg anyaképünket is.

Általánosságban tehát a bennünk élő anyai és ősi-női princípiumokról van itt szó, odaadási képességünkről, a ragaszkodás, a gondozás és táplálás princípiumáról, anyaképünkről, saját anyaságunkról, gondoskodási képességünkről, illetve bármiről, amiben megéljük a teremtés-gondoskodás-létrehozás élményét, legyen ez a munkánk, írás, festés, kézimunka, bármi. Arról is szól, hogyan áramlanak bennünk az érzések, mennyire tudunk érzelmileg kinyílni, mennyire vagyunk befolyásolhatóak, hogyan tudjuk érzelmeinket feldolgozni, kezelni, belső érzelmi biztonságunkat megteremteni.

imagesACU68O8Eimages2BYDCZI5

 

Hangolódjunk rá a természet változásaira!

 

A cikk elején már írtam, hogy ez a nyár eleje, a nyári napforduló időszaka. A nappalok hosszabbodása megáll és visszafordul. Elkezdődik a behatárolódás, a belsővé tétel. Elindulunk az év második fele irányába. Júliusra esik a mezőgazdasági munkák dandárja is, elkezdenek beérni az első gyümölcsök, megkezdődik az aratás. Eddig felszálló ágban volt a természet, most elérkezünk a csúcshoz, elkezdenek beérni a termések, a gyümölcsök, és innen már leszáll ágban van az év, lassan elkezdődik a befelé fordulás, betakarítás időszaka.

untitled (20)

 

 Az időszak kiemelkedő jeles napjai

 

Június 24. Szent Iván napja. A nyári napforduló ősi ünnepe. Tűzzel, tűzgyújtással emlékeznek meg róla napjainkban is. Hagyományos népszokás a tűzugrás. Volt, ahol a lányok a legényekkel párosan ugrották át a tüzet, hogy megtisztuljanak, termékennyé váljanak, magzatot szüljenek.

untitled (21)

Június 29. Péter-Pál. Péter az emberek halásza, Pál a pogányok térítője. A városi köztudatban az aratás kezdetét is jelöli ez a nap.

untitled (23)

Július 2. Sarlós Boldogasszony. „Nehézkes Mária” e napon megy Keresztelő Szent János édesanyját meglátogatni. A határban a búzafejek is nehézkesek már, minden kalászban új élet simul. A régi időkben az aratás képletes kezdését jelentette ez a nap. Hálaadás zengett minden vidéki templomban. Az emberek a templom fala mellé támasztották az aratás eszközeit, hogy áldás legyen rajtuk és az aratáson. A családot a legöregebb asszony vezette a határba, ő vágott három marok búzát a sarlójával, és piros szalaggal kötötte át. Az aratókoszorú kötése is általános szokásnak tekinthető. Sarlós Boldogasszony a szegények és a szükségben szenvedők gondviselője, a betegségben és a fogságban gyötrődők pártfogója, és a várandós anyák vigyázója is.

untitled (22)

 

Alkossunk valamit a Rák jegy és a Hold jegyében!

 

A Rák színei az ezüst, viola, pasztell színek, vízszínek, zöld (a vegetáció színe).

Illatai: lágy, vizes, tengerillat, algás, tejes illatok.

Formái és alakjai: puha, lekerekített, burjánzó.

Most már tudjuk, hogy a Rák és a Hold többek között az érzelmeinkhez, belső biztonságérzetünkhöz, anyaképünkhöz, megérzéseinkhez, tudatalattinkhoz kötődik.

Tipp az alkotáshoz:

  • Készíts egy holdas, tengeres képet, akvarell festékkel! A neten rengeteg inspirációt találsz. Keress valamilyen lágy háttérzenét, és láss neki a festésnek. A pasztellesebb, elmosódottabb színeket úgy érheted el, ha vizes papírra dolgozol. Ehhez legjobb plexi lapon dolgozni. Erre helyezd rá a papírt, majd vizes szivaccsal simítsd át mindkét oldalát, ne dörzsöld, csak lágyan húzgáld át rajta a szivacsot. Ha már kezd a papír felbolyhosodni „túlcsináltad”. Oldalról nézz rá, hogy nincsenek-e rajta tócsák. A tócsákon megálló vizet szedd vissza papírtörlővel. Kezdheted a festést. Jó szórakozást!

imagesURADQCZDimagesKK8V739Jimages8ZTU81A1

  • Készíts Hold és tenger mandalát! Használj pasztell színeket, vagy a tenger színeit. Én éppen a napokban festettem egy ilyen selyem mandalát:

IMG_20160702_063324

  • „Az én belső biztonságom” akvarelltechnikával, vagy mandalával megjelenítve. Ehhez érdemes az alkotás előtt egy kicsit relaxálni és közben megjeleníteni a belső képeket, színeket, formákat. Itt is sokat segít valamilyen lágy muzsika.
  • Készíts családfát, és ehhez alkoss valamilyen kreatív hátteret!

Végül, a Rák témáját lezárva, arra bíztatlak, hogy alkotás közben vagy utána gondolkozz el a következő Rák/Hold témákon, hogy meglásd, hogyan érint téged személyesen egy a jegy:

  1. Milyen hely számomra a világ? Biztonságban és védve érzem magam, vagy inkább az az érzésem, hogy óvatosan kell megközelíteni mindent?
  2. Hogyan reagálok a külső benyomásokra, ingerekre? Spontán kiadom magamból, befelé fojtom, visszafogott vagyok, vagy félénk?
  3. Mire van szükségem ahhoz, hogy biztonságban és védve érezzem magam?
  4. Milyen gyorsan változnak a hangulataim és mennyire tudom ezeket kezelni?
  5. Milyen képem van anyámról, a gyermekkoromról, esetlegesen a saját anyaságomról?
  6. Hogyan viszonyulok a gyökereimhez, a hagyományokhoz? Mennyire fontos számomra a család?

Rajzolj, fess, és figyelj befelé! Jó önismereti utazást és kikapcsolódást kívánok neked.

Ha az elkészült alkotásokat és a tapasztalataidat megosztod velünk, külön megköszönöm. Látogass el a Csupaszín Kreatív Varázspadlás a facebookon oldalra.

A cikkhez felhasznált irodalom: Brigitte Hamann: A tizenkét archetípus; Molnár V. József: Kalendárium; Molnár V. József: Hétboldogasszony.

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!